Építsünk hidat a jelenből az utókor felé, így az emberek a mostaninál sokkal békésebbek, harmonikusabbak, nyugodtabbak, szeretetteljesebbek és másokról gondoskodóbbak lesznek.
Az aranyszabály arra kér bennünket, hogy úgy kezeljünk másokat, ahogy ezt tőlük kapni szeretnénk. He ezt valóban gyakorolnánk, akkor szeretet, harmónia, béke és nyugalom lenne a világban. Sajnos, bár gyermekkorunktól kezdve halljuk ezt a szabályt, mégsem vált az életünk szerves részévé. Noha arra igyekeznek megtanítani bennünket, hogy legyen bennünk kedvesség és szeretet mindenki iránt, elfelejtjük ezt gyakorlatba ültetni.
Miközben azon gondolkodunk, hogy milyen erkölcsi és oktatási rendszert szeretnénk gyermekeink számára, ne feledjük, hogy a diákok természettudományos, történelmi, földrajzi, matematikai és nyelvi oktatásán túl fontos, hogy megtanítsuk őket az erőszakmentesség, az őszinteség, az együttérzés, az alázat és az önzetlen szolgálat etikai elveire is; hogy segítsük őket abban, hogy helyesen értsék meg, kik is ők valójában, és mi a céljuk ezen a világon.
Tetteink a gondolatainkból és a megértésünkből fakadnak. Mi tehát az a helyes megértés, amire szükségünk van, és amit segítenünk kell gyermekeinknek kifejleszteni?
Elfelejtettük, hogy kik vagyunk valójában
Ezzel kapcsolatos a következő ősi amerikai legenda. Egyszer egy ember séta közben megpillantott egy sastojást. Tudta, hogy ott van benne a fióka, de az anyját sehol sem látta. „Anya nélkül ki fogja kikelteni a tojást?” – törte a fejét. Majd meglátott egy tyúkot, amely éppen a tojásain ült, melegen tartva azokat. Amikor az nem figyelt oda, becsúsztatta a sastojást a fészkébe, a többi közé.
Egy napon azután kikeltek a fiókák, és a kicsi sas együtt élt a csibékkel. Nagyon megszerette őket. Velük együtt evett, ugyanolyan hangokat adott ki, mint ők. Az élete úgy folyt, mintha baromfi lenne. Sok évvel később, amikor már idősebb lett, megpillantott egy sast az égen. Látta, ahogy felszáll a magasba, alázuhan, majd újra felemelkedik.
Megkérdezte a társait: „Milyen fajta madár az ott az égen?”
„Egy sas, a madarak királya” – hangzott a válasz.
A sas, amely csirkének hitte magát, arra gondolt: „Én is ilyen szeretnék lenni.” A többiek kioktatták: „Ne is gondolj ilyesmire! Te csirke vagy, és az is maradsz.” A sas úgy élte le az egész életét, hogy soha nem fedezte fel az igazságot, azt, hogy ki ő valójában.
A meditáció összekapcsol bennünket a lelkünkkel és Isten szeretetével
Az emberi állapot a sasfiókáéhoz hasonló. A fizikai érzékeink szintjén élünk, testnek és elmének tartva magunkat. Elfelejtettük, hogy a fizikai formánkon, az elménken és az érzelmeinken túl lelkek, Isten részei vagyunk. A jelenlegi oktatási rendszer a testünk fitten tartásában, és a mentális képességeink fejlesztésében segít.
A történelem, a földrajz és a természettudományos tantárgyakon keresztül ismerjük meg a világot, amelyben élünk. Emellett olyan művészetekkel is megismerkedünk, mint a zene, a költészet, a festészet, a szobrászat és a tánc. Az iskolarendszer érzelmi nevelést is ad. Mialatt felnevelkedünk, megtaláljuk a helyünket a világban, a számunkra vonzó területen szerezve mélyebb ismereteket, megteremtve az alapokat, amelyre a további életünk épül. Az idő gyorsan száll, mialatt csak a testünk és az elménk fejlesztése foglal le bennünket.
A nagy görög filozófusok azt kérték: „Ismerd meg önmagad!” Ez legyen a legfontosabb feladatunk, hiszen ezért születtünk erre a világra!
Legfőbb célunk az legyen, hogy felfedezzük, kik vagyunk valójában és mi az életünk célja. Csirkék vagyunk? Vagy sasok, aki a madarak királyaként szárnyalhat az égen?
Nem csupán test, elme és érzelmek vagyunk, hanem lelkek is. Az igazi valónk maga a tudatosság. A lelkünk telített Isten szeretetével és Fényével. A valódi énünket és az isteni szeretetet meditációban tapasztalhatjuk meg.
Ismerjük fel az igazi küldetésünket meditációban!
Ha az oktatási rendszerünk arra ösztönözné a gyerekeket, hogy meditáljanak, megtanulnának csendben ülni, és rájönnének, hogy kik ők és mi az életük igazi célja. Amikor rájönnek, hogy ők lelkek, Isten részei, és hogy Isten bennük van, akkor azt is felismerik, hogy a lélek, vagy Isten része ugyanúgy ott van mindenki másban is. Megtapasztalják, hogy a lélek szintjén mindenki egy és ugyanaz. Amikor ez a felismerés megtörténik, akkor az aranyszabály magától kezd működni.
Az új generáció fogja kikövezni az utat a béke mennyországához. Mivel ők békére lelnek önmagukban a meditáció segítségével, pozitív hatással lesznek a környezetükre, és másokat is ugyanerre fognak inspirálni. Végül híd fog épülni a jelenből az utókor felé, így az emberek a mostaninál sokkal békésebbek, harmonikusabbak, nyugodtabbak, szeretetteljesebbek és másokról gondoskodóbbak lesznek. Így a bolygó összes lakója – az emberek, az állatok, a halak, a madarak és a rovarok – békében, szeretetben, harmóniában fognak élni.
Sant Rajinder Singh Ji Maharaj
További – angol nyelvű cikkek – itt olvashatóak a meditációról.
Történettel színesített bejegyzés a gyógyító meditációról itt található.