Az út az igazi boldogsághoz a megelégedettségen keresztül vezet.
Van egy mondás: „A szomszéd füve mindig zöldebb.” Ez azt jelenti, hogy állandóan azt gondoljuk, másoknak jobban mennek a dolgaik, mint nekünk. A szomszédunk nálunk több mindennel rendelkezik, vagy boldogabb, mint amilyenek mi vagyunk. Miközben így vélekedünk a környezetünkben élőkről, ők ugyanezt feltételezik rólunk; azt akarják, ami nekünk van, mi pedig azt, amivel ők rendelkeznek.
Elégedetlen állapotban élés
Buddha a kívánságok nélküliség leckéjét tanította. „Légy vágynélküli!” A vágyak ugyanis olyan helyzetbe juttatnak bennünket, amelyben mindig azt keressük, ami még nem a miénk. Boldogtalannak és elégedetlennek érezzük magunkat mindaddig, amíg a kívánságaink nem teljesülnek. Ilyen állapotban nem tudunk igazán örülni annak, amink van. A figyelmünket állandóan az elképzeléseink, az óhajaink valóra váltásán tartjuk, ráadásul rengeteg energiát emészt fel az elérésükre fordított igyekezetünk. Minden egyes napon, amely eredménytelenül múlik el, boldogtalanok maradunk. Ez az oka annak, hogy az emberek élete tele van panasszal, zúgolódással. Csupán akkor leszünk igazán boldogok, ha megelégszünk azzal, amink van.
A titok a vágyakkal kapcsolatban az, hogy nem maguk a tárgyak keltik bennünk ezeket az érzéseket. Az elménk az, amely hajlamos arra, hogy a valami után sóvárgás állapotában legyen. Ennek következménye az, hogy e világ dolgaihoz kötődünk. Ez eltérít minket a valódi célunktól, ami a lelkünk egyesülése Istennel. Egyedül ez nyújt igazi és örök boldogságot. E világ összes többi dolga utáni epekedés boldogtalansághoz vezet, mert ezen a színtéren semmi sem állandó.
Tanuljuk meg felügyelni a vágyakat!
Végül mindazt, ami e világhoz tartozik, elveszítjük az elválás, a romlás, a tönkremenetel vagy a halál miatt. Még a szeretett személyektől is meg kell válnunk amiatt, mert vagy ők vagy mi hagyjuk el ezt a világot.
E földön senki és semmi sem maradandó. Csak a lélek és Isten örökkévaló. Minden egyéb illúzió. Ha olyasmik utáni kutatásra fordítjuk az időnket, amik időlegesek, lehet, hogy valamennyi időre megszerezzük, de nem lesz tartósan a miénk.
Ugyanezt az időmennyiséget olyasmire is szentelhetjük, amivel elérhetjük a lelkünk egyesülését Istennel. Ezzel együttjár az örök békesség, üdvösség és megelégedettség.
Ha elégedetten élünk, akkor örömmel fogadjuk mindazt, ami az utunkba kerül. Megköszönjük Istennek, amit nekünk küld, és a gondolatainkat teljesen leköti Isten megtalálása a bensőnkben. Élvezzük az időt, amit meditációval, másokért végzett szolgálattal és az egész emberiség szeretetével tölthetünk. Örömünket leljük abban, ha mosolyt látunk azok arcán, akiknek segítséget nyújtottunk, akik megtapasztalhatták a kedvességünket. Elégedettséggel tölt be bennünket annak a tudata, hogy minden nap a tőlünk telhető legjobb módon kívánunk segíteni az embertársainkon, és magunkon azzal, hogy a meditációban igyekszünk rálelni Istenre.
Határozzuk el, hogy elégedetten fogunk élni! Fejlesszük ki azt a szokást, hogy hálát adunk Istennek mindenért, amink van. Sajátítsuk el a vágyak ellenőrzésének, megszüntetésének képességét. A legmagasztosabb állapot az, amelyben azt mondjuk: „Ne az én akaratom, hanem a Tied legyen meg, ó, Uram!”
Sant Rajinder Singh Ji Maharaj